Hívjon bizalommal: (+36) 20 589 6780

Nem varázsló, csontkovács


 >> Cikk megtekintése eredetiben az ikonra vagy a képre kattintva (JPG formátum) 

Helyben olvasáshoz:

Drága kincs a szépség - sugározta az amerikai film, de ha feltennénk a kérdést, van-e nálánál is drágább, értékesebb számunkra, a válasz: igen, van, ez pedig az egészség. Mit meg nem adnánk érte! Ezért becses számomra a televízióban is minden olyan program, amely egészségünk megőrzését célozza, vagy akár visszaszerzését szolgálja. Mint például a csontkovácsokról készült vasárnap esti riportfilm is a kettesen, amelyben szaknyelven kifejezve a manuálterápia (kézzel gyógyítás) módszerével ismerkedhettünk meg. Azzal, hogy ügyes kézzel, egyetlen pontos mozdulattal és mozdítással hogyan lehet helyrebillenteni egy beteg csigolyát. Láthattuk munka közben a népi gyógyászt és a tanult kiropraktikust; hallhattuk gyógyult betegek megelégedett nyilatkozatát, áttekinthettük a filmben e gyógyítótevékenység történetét (Amerikában már elterjedt gyógyítási mód), de nem hallgatta el a riportfilm azt sem, hogy nálunk bizony egyelőre idegenkedik a szakma tőle. Van, aki egyszerűen a kuruzslás körébe utalja, misztikumát hangsúlyozza, viszont akadnak, akik megbocsátanak neki, épp tapasztalható haszna miatt. A kecskeméti Teleky Sándornak - láthattuk - orvos páciense is akad, a szakembernek is bizodalma van hozzá. Pedig ő is csak apjától tanulta el a „mesterséget”. Igaz, jegyezte meg, aki „laikusként” ilyesmire adja magát, azért annak is tisztában kell lennie az emberi test felépítésével, másképp csak az ösztöne, ügyessége viszi.

Azt is megtudhattuk, milyen gyakori, egyre gyakoribb hazánkban is a gerincbetegség, s hogy gyógyszeres kezelésük sok esetben nem jár teljes eredménnyel. Viszont a „csigolyakovácsok” módszerével a gyógyulás aránya is javítható, s ami nem mellékes, a betegnek közben nincsenek fájdalmai. A film készítői nem igyekeztek csodaszernek kikiáltani a csontkovácsok módszerét, csupán ráirányítani a társadalom és egyben a szakma figyelmét, s a ráció fényével tüntetni el a sokak számára tisztázatlan „ügy” homályait. (Riporter Endrei Judit, szerkesztő Gyenes Károly, rendező Horváth Kornél.) Remélhetően a kiroprakti- kusság nem jut a Bánfi-csepp, a Béres-cseppek vagy a Celladam hányatott sorsára!

Valkó Mihály