Call us: (+36) 20 589 6780

Csodatévő ujjakkal gyógyító csontkovács

 >> Cikk megtekintése eredetiben az ikonra vagy a képre kattintva (JPG formátum)

Helyben olvasáshoz:

Teleky Sándor kyropraktikusnak, csontkovácsnak - avagy helyesebben ujj-idegsebésznek - nincs szüksége reklámra. Kecskeméti rendelőjénél tömötten sorakoznak az utcán parkírozó páciensek autói. Épphogy pár szót váltok a várószobában ücsörgőkkel, közben is cserélődik-gyarapodik a sorsközösség teremtette kisded nyáj, 8-tól 9-ig már 35-cn iratkoztak fel a rögtönzött listára. Ez egy közönséges rendelői nap. A betegek maguk adják tovább a jó hírt: emberükre akadtak.

Bertáék Pécsről érkeztek. Veronika lányuknál súlyos fokú gerincfcrdülés alakult ki. Sok hirtelen nőtt gyerek csontrendszcre nem tud alkalmazkodni a megterheléshez. Pedig Veronika aktívan sportol. Az orvos is csak azt tudta megállapítani, hogy gyenge a csontja.

- Már kijelölték a többórás óriásműtét napját, amikor a kollégáim felhívták a figyelmünket egy TV-ben látott műsorra. Ebben Teleky urat is bemutatták munka közben. Rögtön útra keltünk. A kecskeméti csodadoktor először hosszan vizsgálta a csigolyákat, majd egy váratlan mozdulattal helyrerántotta azokat. Már az első alkalommal csaknem normális szintbe csúsztak a csontok.

Dervadeli Sándomé Szentendréről keresi itt a gyógyulását.
- Pesten nem mertem senkire rábízni magam. Nyolc csigolyámat és a jobboldali forgót rakta helyre a Teleky úr. Azóta megszűnt a fejfájásom. 4 év óta nem éreztem ilyen jól magam. Pedig Hévízre is jártam korábban kezelésre. Első nekifutásra sokkal jobban éreztem magam. Most a lapockámat veszi sorra a mester.

Egy középkorú bajai hölgy ismerőseit is magával hozta.
- Az ORFI nem tudott meggyógyítani, pedig ott is mindent megtettek értem. Magam döntöttem úgy, hogy ezután ide fogok járni. Egy év óta havonta megteszem az utat. Fokról fokra javult az állapotom, gerincfájdalmam alábbhagyott.

Hosszúra nyúlt fiatalemberek toporognak az ajtóban.
-Én gerinc-rendellenességgel születtem. Kosárlabdázom. A kezelés egy picikét fájt, de azóta egyenesebben járok.
Néhány héttel ezelőtt egy tolókocsis idős asszony az első beavatkozásra olyannyira helyrejött, hogy saját lábán hagyta el a színhelyet. Örömében telekürtölte a varázsló hírével a fél Dunántúlt. Így a következő héten még különbusszal is érkeztek a legkülönfélébb nyomorékok.

*

A terapeutának is kijár pár perc, néhány órás pihenés.

- Őrült sokat alszom, amikor csak lehet. A közhiedelemmel ellentétben ebben a szakmában nem a fizikai állóképesség és a rutin a legfontosabb. Noha ezek sem nélkülözhetőek, leginkább az agy és az idegrendszer túlterhelt. Rutin-eset ugyanis nincsen. Két egyforma helyzet még nem adódott a praxisomban. Iszonyú a felelősség, hiszen a legkisebb rossz mozdulattól rögvest lebénulhat a beteg. 5-6 percig diagnosztizálok. Közben komputer-szerűen többszáz adatot elraktározok a fejemben. Hiszen aztán egyetlen kurta másodperc alatt kell a megfelelő sorrendben helyreállítanom az adott csont, ideg, ér és izület harmóniáját. A háromdimenziós térben ilyen nyúlfarknyi idő alatt sokszáz motívumot kódolni és mozgásba hozni nagyon kimerítő. A múltkoriban két idegsebész lett volna kíváncsi egy „szokványos” csigolyamanőveremre. Csakhogy emberi érzékeléssel képtelenség követni a kellő koncentráltságú mozdulatot. Sajátos érzékenység szükséges az ideggyökök pontos ismeretéhez.

Azt már tudjuk, hogy a kiskunhalasi illetőségű doktor ezt az érzékenységet és ismerethalmazt gyerekkorától fogva, hosszú éveken keresztül édesapjától tanulta el. Idősb Teleky úr nagyhírű gyógyító volt, de fia mára már rajta is túltesz. Meg is van az ára elképesztő teljesítményének. Elnézem megdolgozott, agyondolgozott kézfejét, ujjperceit. A megerőltetéstől itt is, ott is izületi csomók, göbök keletkeztek. Szemmel láthatólag zsugorodnak a túlzott igénybevételnek kitett ujjak. Néhány éve elmondta nekem a mester, hogy bizony minden csontkovács sorsa a lassú elnyomorodás. Minden megfeszített mozdulat ront az ujjak állapotán. Ahogy gyógyul a beteg, úgy sorvad egyre az orvos.

- Ezen csak a pihenés segítene. Legalább idegileg igyekszem karbantartani magamat. Szeretek zenét hallgatni. Minden szép harmonikus klasszikus muzsikát... Nekem nincs szükségem hangos hírverésre. Az elmúlt évben két tévé és egy rádióműsort mondtam le. Nem nyerő az én szakmámban a beszéd. Számomra mindennél többet jelent az alábbi, ilyesféle rövid értesítés: „A ferde gerincet klinikailag negatívnak találták.” Egy levélből idéztem a sok közül.
- Univerzálisan gyógyít? Nem kell dolgavégezetlen elküldenie senkit?
- Van, akinek szakorvosra van szüksége. Bár előfordul olyasmi, hogy egy látszólag nem hozzám tartozó petefészekgyulladást, prosztatabajt, látásromlást holmi makacs ideggyök-becsípődés okoz. Mindenki a maga terhét érzi, én segíteni próbálok.

A rendszerváltás után a Népjóléti Minisztérium államtitkára felvetette, hogy szakorvosnak is átadhatná tudását tanfolyami formában Teleky Sándor. Egyelőre az országszerte egyre keresettebbé, ismertebbé váló kyropraktikus nem vállalta a rizikómentesebb, békés oktatást. Hiszen egyszerű betegek ezrei számítanak csodatevő ujjaira.

(turai)